EasyCash klubtársunk a CACH csapat színeiben a Budapest-Bamakón


Csapatunk a CACH (Citroen Automobile Club Hungary) Citroen CX Team, a CACH hivatalos csapataként indult a 2009-es Budapest-Bamako Rally túra útvonalán.

Eredeti tervünk az volt, hogy a Citroen CX megjelenésének 35. évfordulója alkalmából egy Citroen CX 25 TRD turbo2-es gépkocsival teljesítjük a távot. Sajnos a gazdasági válság, és a szponzorok elmaradása miatt nem jött össze annyi pénz, amennyiből az erre a célra vásárolt CX-et olyan szinten fel lehetett volna újítani, hogy kibírja a közel 8000 km-es távot, és az afrikai utakat.

Mivel az eredeti tervünk dugába dőlt, így egy 1993-as évjáratú Citroen AX 14 D gépkocsival indultunk.


Az autó felkészítése során kapott egy új kuplung szettet, a gyári 50 amperes generátort kicseréltük egy 70 amperes generátorra, beszerelésre került 2 pár ködlámpa, több szivargyújtó csatlakozás, CB rádió, és fixen kiépítésre került a GPS tápellátása és a hangszórója. A motor és a váltó, valamint az üzemanyag tank 2mm-es acéllemezből kapott védő burkolatot, melyek a későbbiekben a leghasznosabb kiegészítőnek bizonyultak.


2009. január 17-én elrajtolt a mezőny. Az első napi cél az olaszországi Velence, majd 18-án a franciaországi Meyreuil-be kellett volna eljutni, a 19-i cél pedig a spanyolországi Murcia városka lett volna. 20-án a Murcia-Tanger táv várt a mezőnyre. Az útvonal tervezethez képest mi egy lendülettel a spanyolországi Tarifáig lementünk. Tarifába 19-én délelőtt
érkeztünk meg. Utunk során felváltva vezettünk, amíg egyikünk vezetett a másikunk aludt, illetve 2 alkalommal az út menti benzinkutaknál félreálltunk és néhány órát az autóban aludtunk. Tarifában a Hurrican hotelben vettünk ki szobát, ott éjszakáztunk, másnap komppal átkeltünk Tanger kikötőjébe. A komp 35 perc alatt szelte át a gibraltári szorost. Szerencsénk volt, hogy korán átkeltünk Marokkóba a 11 órakor induló komppal, mert délután 5 óra után a viharos erejű szél miatt leállították a kompokat, így a mezőny túlnyomó része Európában rekedt, csak 21-én tudtak átkelni Afrikába.




20-án, miután átkeltünk Tangerbe, Casablanka érintésével Marakech-ig autóztunk. Marakech belvárosában szálltunk meg egy jó szállodában. Miután kialkudtuk a szállás árát sétáltunk egy kicsit Marakech belvárosában (kb. este 10 és hajnali 1 óra között). Közben megvacsoráztunk egy kis kifőzdében.







21-én reggel úgy terveztük, hogy Ait Bennadhou-ban bevárjuk a többieket, és onnantól a többi csapattal együtt folytatjuk utunkat. Reggel el is indultunk a napi cél felé, de Marakechtől kb. 100 km-re a helyi katonaság lezárta az utat, mert hóvihar tette járhatatlanná a hágót, amin keresztül megközelíthettük volna Ait Bennadhou-t. Az útlezárás közelében megreggeliztünk egy kis szállodában, majd elindultunk a másnapi cél állomás, Tatooine felé. Mivel csak másnap estére kellett odaérnünk, így tettünk egy kört az Atlasz hegységben, nézelődtünk, fényképeztünk, és Agadir érintésével Tiznit városkáig jutottunk el. Tiznitben egy olcsó szállodában aludtunk, majd 22-én reggel indultunk kényelmes tempóban Tatooine felé. Este a Tatooine-on csatlakoztunk a többi csapathoz.


Az eddigi élményeink elég vegyesek voltak. Az európai szakaszon semmi sem történt, szép tájakon haladtunk át. A kulturális sokk első csapása Marokkóban éri az embert. Ez egy más világ. Az iszlám áthatja az egész országot. Tetten érhető az
építészetben, az emberek viselkedésében, a kultúrában, az étkezési szokásokban. Az Atlasz hegység tájai gyönyörűek. Érdekes kontraszt volt, hogy a zöldellő mezők között haladva, a havas hegyek voltak látótávolságban. A 22-ei szálláshelyünk a Tatooine, egy nem létező település. Itt forgatták a Csillagok Háborújának a Tatooine bolygón játszódó epizódjait. Kis sárkunyhókból felépített "település" a senki földjén, a Szahara határában. Lakni senki sem lakja. Mi is többekhez hasonlóan beköltöztünk az egyik jobb állapotban lévő sárkunyhóba és ott éjszakáztunk.


23-án a napi cél állomás a "Tropic of Cancer" volt, ami nem más, mint a nyugat-szaharai részen az Atlanti óceán partján egy a szervezők által kijelölt hely. Hiába indultunk korán, tekintettel a 860 km-es távolságra, bőven sötétedés után értünk oda. Ez az út egész nap a Szahara szélén, az óceán parthoz közel, a homokdűnék között vezetett. Az út mellett rengeteg elpusztult állat tetemét, maradványait látni, tevék, kecskék, szamarak. Apropó szamarak. Marokkó déli részétől kezdődően a szamarak fontos szerepet töltenek be az emberek életében, 1-2-3-4 csacsit fognak be a szekerekbe és a közlekedést, a szállítást, a víz ellátást így oldják meg.




24-én tovább haladtunk Nouadhibou felé, ami már Mauritániában található. A határon az átkelés több, mint érdekes. Amint a határra ér az ember ki kell tölteni egy adatlapot, amit az útlevelekkel együtt le kell adni. Itt néhány órás várakozást követően szólítják az embert, bepecsételik az útlevelet és visszaadják. Ezután az autó papírjaival és az útlevéllel át kell vonulni egy másik irodába, le kell adni, újabb papír kitöltését követően. Ismét várakozás, majd egyszer csak előkerül a vám tiszt, aki megnézi az autó azonosítóit, meg átvizsgálja a csomagokat. Ezek után egy újabb iroda következik, ahol némi várakozás után az adatokat beírják egy nyilvántartó könyvbe. Mindezek után jön a határőr, aki megnézi az útleveleket, lecsekkolja, hogy minden előző
tortúrán átment-e az ember és beengedi az utazót a határsávba. Amint beléptünk a határsávba, rögtön félre is állítanak, és egy olajfa tövében ücsörögve egy asztallal és két hokedlivel, valamint egy kockás füzettel felszerelten két katona, némi sorban állást követően beírja az adatokat a kockás füzetbe. Ez a röpke határátkelési procedúra kb. 2,5-3 órát vett igénybe, úgyhogy gyorsan végeztünk. Ezután elindulhatunk Mauritánia felé. A határsáv egy kb. 4-5 km széles aknamező. Itt nagyon oda kell figyelni, hogy csak a kitaposott úton (sziklás-homokos, gyakorlatilag út nem létezik) haladjon az ember, mert ott nem fog felrobbanni. Vagy az aknamezőn élő emberek közül bérel fel vezetőt, akik 20 euro ellenében átvezetik a Mauritán határig. A Mauritán határon a belépés sokkal gördülékenyebben megy, fél óránál nem hosszabb a procedúra.


Mauritánia ismét egy más világ. Mindenhol rengeteg katonai ellenőrző pont, ahol az úgynevezett "fiche"-t kérik. Ez nem nagy ügy, egy papírra fel kell írni az utazók és az autó adatait, és oda kell adni a katonáknak. Itt kezdődik csak igazán a kis ajándékok kéregetése. A katonáktól kezdve a hétköznapi halandókig, mindenki valami ajándékot akar az utazóktól (ez alól kivételt képeznek a szürke ruhás katonák, valószínűleg ők lehettek a hivatásos katonaság, vagy rendőrség, ők nem kértek). Az esti cél Nouadhibou, egy kis város a határtól nem messze, itt egy "camping" volt az esti szálláshely. Ide érkeztünk meg másodikként (a norvég srácok egy Citroen DS-el előztek meg minket), és itt találkoztunk először Idomuval. Idomu valami meghatározhatatlan státuszú mauritán helyi hatalmasság. Kedves, segítőkész, mindent elintéz, de mindennek ára van. Nem is kevés, fő hivatása, hogy innentől Bamakóig megpróbálja a lehető legtöbb pénzt kihúzni a rally résztvevőinek zsebéből. A mauritán autópark gyakorlatilag egy mozgó roncstelep. Olyan autókkal közlekednek, amiket nálunk még a bontóba sem vennének át. A személygépkocsi park kb. 60-70%-a 190-es és 124-es dízel Mercedesekből áll, de sok Renault 12-est és Peugeot 504-es, 404-es pick-up-ot is látni. Az éjszakát a Camp Abba falai között töltöttük.


25-én a B2 Beach volt az esti cél állomás, ami az óceán parton egy kijelölt hely. A hely sajátossága, hogy csak apálykor, a parti fövenyen keresztül érhető el. Mi úgy döntöttünk (több más csapattal együtt), hogy ezt az állomást kihagyjuk, és egyből a 26-ai a cél, Nouakchott felé vesszük az irányt. Nouakchott egy nagyváros, Mauritánia fővárosa. Vegyes képet mutat, megtalálhatók a szép, modern negyedek és a legnagyobb nyomor egyaránt. Itt töltöttük a 26-át és a 27-ei pihenő napot is. Csak 28-án indultunk tovább. Nouakchottban egy kis szállodában szálltunk meg, amit az egyik csapat ajánlott. Nagyon érdekes volt, mert a szálló francia hippikkel volt tele, akik mintha a 60-as 70-es évekből ragadtak volna itt. Minden esetre nekünk megfelelt. A pár nap pihenés ráfért a csapatra, közben lent voltunk az óceán parti strandon, ahol a bátrabbak fürödtek is (kb. 16-17 fokos volt a víz). A strandtól nem messze van egy kis halpiac, ahova elsétáltunk, megnéztük a halászcsónakokat, és még segítettünk is a partra kihúzni egy csónakot. Látogatást tettünk a város piacán is, ahol mindent lehet kapni, itt mindenki ajándékokat vásárolt.


28-án reggel elindultunk Kiffába. Az úton nem történt semmi érdemleges, kis falvakon haladtunk keresztül, hol jobb, hol rosszabb minőségű utakon. Kiffába érkezésünk után a kijelölt táborhely helyett az út túloldalán található hotelben szálltunk meg. Itt egy 4 fős apartmanban aludtunk 9-en, de még mindig kényelmesebb volt, mint sátorban, vagy az autóban aludni. Az esti eligazításon közölték, hogy terror veszély miatt a 29-ei célt törölték és másnap reggel Mali felé, közúton kell elindulni az egész mezőnynek, katonai kísérettel. Másnap reggel az egész mezőnyt összegyűjtötték a közúton, előkerült két terepjáróval pár fegyveres milicista (biztosan nem a reguláris hadsereg tagjai voltak), majd kb. 1,5 órás várakozás után elindult a mezőny. Nem kellett több egy fél óránál, és a milicisták is eltűntek, simán gond nélkül haladtunk a Mali határ felé.


A Mali határon viszonylag egyszerűen átkeltünk, majd a határ után nem sokkal az autókat, motorokat beterelték egy vámudvar szerű helyre. Itt elkezdték begyűjteni az útleveleket és a forgalmi engedélyeket, majd közölték, hogy a járművekről ki kell tölteni egy vám okmányt (ami egyébként a világon mindenhol ingyenes), és ez 10.000 CFA-ba (kb. 6.000 Ft) kerül. Többen is hőbörögtek, hogy itt valami lenyúlás esete forog fenn, de miután az útlevelet és a forgalmit csak a kitöltött vámokmánnyal együtt fizetés után adták vissza, így a legtöbben vártak és fizettek. Kb. 1 óra várakozás után én fogtam magam, kivettem az útlevelemet és a forgalmit a többi közül, és üvöltöztem egy kört angolul (a társam pedig magyarul) a pénzbeszedő emberrel, hogy "mi az, hogy pénzt kérnek az ingyenes okmányokért". A vége az lett, hogy kialakult a lincs hangulat (kb. 40-en voltunk még ott). Visszaadták mindenkinek az útlevelet és a forgalmikat, sőt néhányan, akik még ott voltak a korábban fizetők közül, még a pénzüket is visszakapták. Ezután elindultunk Bamako felé.


A sötétedés Diema falu mellett ért minket, itt a faluszéli iskola mellett ütött tábort a mezőny egy része, (kb. 25-30 csapat) és itt éjszakáztunk. 30-án reggel elindultunk Bamako, Mali fővárosa felé, ahova délután 2 óra körül meg is érkeztünk, 1 nappal a hivatalos befutó előtt. Megkerestük a szállodánkat, és gond nélkül elfoglaltunk a szobánkat. Nem volt probléma, hogy 1 nappal korábban érkeztünk. Ugyanezt sajnos sok csapat nem tudta elmondani,
rengetegen jártak úgy, hogy az előre lefoglalt szobájukat nem kapták meg, sem az előre kifizetett pénzüket vissza. A szállodai szoba átvételét követően csak pihentünk, nem csináltunk semmit. Másnap átmentünk a Salam Hotelbe, itt volt a hivatalos befutó, amire a helyi autókereskedők is eljöttek, hogy felvásárolják az autóinkat. Aznap nem, de másnap mi is itt adtuk el az autót, majd mentünk a reptérre jegyet venni. Az elkövetkező napokban nézelődtünk Bamakóban, pihentünk a szállodában és vártuk a haza indulást. Február 3-án éjfélre kellett kimennünk a reptérre, Casablanka és Róma érintésével 4-én éjfélre értünk haza.




Családjainknak, támogatóinknak ezúton
is köszönjük, hogy segítették utunkat!



Teljes fotógaléria

Budapest Bamakó Topik a Ford Scorpio fórumon



Szerző: EasyCash
Összeállította: Poetry

Ugrás az oldal tetejére